Az Aleatórikus megnyilvánulás (preop. 22) című négykezesre írt darabomat sokáig a "legfontosabb" darabomnak gondoltam (jelenleg - azt hiszem - nincs ilyen). Eddig háromszor hangzott el hangversenyen, mindhárom alkalommal Emszt András és jómagam adtuk elő.

Gyakorlatilag a darab címe előbb fogalmazódott meg bennem, mint az első hangok. Ekkoriban ismerkedtem az aleatórikus technikákkal, ez látszik abból is, hogy a darab gyakorlatilag nem aleatórikus. John Adams művészetével is ekkor ismerkedtem, a darab végén hallható "menekülés" részben hallható a Harmonielehre és Grand Pianola Music egyes váltásainak és technikájának próbálgatása, miszerint az ismétlődés miatt az akkord legkisebb változása is nagy hatású, főleg, ha egy más funkciójú akkord válik így belőle.

Régi koncepció

A darab koncepciója részben írás közben, részben írás után fogalmazódott meg bennem, amikor még javítgattam a darab hibáit, elvarrtam a szálakat. Itt már nem formákban gondolkodtam, hanem hangminőségek kontaktusaiban, súrlódásaikban (akkor persze nem így hívtam). Akkoriban számomra az E-G hang valamiért sokat jelentett, többször is ezt a tercet alkalmaztam, legelőször a Staccatissimo-ban (preop. 19). Ez a két hang mindkét darabban a világ rohanó, brutális, de egyben primitív voltát szimbolizálja.

A mű elején 4 oktávban jelenik meg az E-G hang, bár tisztán szólnak (nincs más hang itt), a ritmika miatt morajló, homályos hangzású a kezdés. A triviális figurációkat (váltóhang, átmenőhang) alkalmazva bonyolódik el a dolog, és egy irtózatos hangtorony alakul ki, mintegy a világra rátekintendő.

A következő rövid, quasi átvezető részben két egymástól teljesen elkülönülő téma jelenik meg a két zongorista alatt. Ezek kifejtése ezen rész után következik. Gyakorlatilag e két téma két ideológiát szimbolizál, amelyeket egyébként nem neveztem meg (- nekem sincs konkrét gondolatom róla -), a hallgatóra bízom.

Az ezt követő ritmikusabb részben egy agresszívebb, pergősebb ideológia jelenik meg, amely elég hamar visszazuhan az E-G hang szimbolizálta "eszmei mélységbe". Gyakorlatilag itt jelenik meg aleatória, mivel a secondo-ban szabadon permutálhatóak az adott hangok.

Egy békésebb ideológia vázolódik fel a következő részben, ahol egy maga a vívódás már a dallamok fejlődésében is hallható, hiszen a felfelé törekvő tiszta dallam lefelé már elváltozott, magával ragadva a kíséretet is. Így bár békésen, de ez az ideológia is megdől.

A következő újabb morajló részben gyakorlatilag az fogalmazódik meg, hogy bármerre nézünk, bármilyen radikális változtatást eszközölünk, visszazuhanunk az E-G kegyetlenségébe, amelytől az utolsó repetitív részben próbál "a darab" menekülni. Ennek a résznek két funkciója van: egyrészt, bár folyamatosan távolodik (a dallam és a kíséret is) az E-G hangoktól, ahogy távolodik, úgy közeledik is. Gyakorlatilag amikor már úgy hinnénk, hogy elrugaszkodik, akkor esik újra vissza az e-mollba. A második funkció már a hallgató reakciójára vonatkozik, hiszen az átlagember az ezt megelőző részeket nyugtalannak, "nem-szépnek" hallja, a többségnek nem tetszik. Ez a rész azonban (lévén, tonális) általában megnyeri a tetszését az embereknek: átvitt értelemben tehát a hallgató is a menekülést kedveli, nem pedig az áthidaló megoldások, elveiben saját maguknak ellentmondó próbálkozásokat. A mű végén az E-G hangok teljesen bekebelezik a "menekülő"-t, és az utolsó akkordra már csak egy vékony H hang marad az e-mollban, amelyet gyakorlatilag alig lehet hallani.
 

Javítandó hibák?

Egyrészt az biztos, hogy ha pedállal játsszuk a mű elejét, akkor nem hallani igazán jól a változásokat, pedig pont az a lényeg. Azonban ha pedál nélkül játszanánk, akkor az a morajló hatás nincs meg, amit szeretnék. Ez egy ördögi kör, sajnos nem tudom megoldani úgy, hogy nekem is tetsszen, és egyébként is megfeleljen.

Elég sok dolgot lehetett volna másképp is írni. Valószínűleg jóval több valódi aleatórikus technikát alkalmaznék most - persze akkor még nem tudtam ezekről. Többek közt nem jó, hogy nincsenek szabadon választható hangok, ami az aleatória legalapvetőbb technikája. Valószínűleg úgy írnám meg, hogy szabadon választott hang, de nem E vagy G. Illetve olyat is lehetett volna írni, hogy E vagy G hang tetszőlegesen választva. Sok lehetőség van, sajnos egyet se használtam ki anno.

Gyakorlatilag ez a két dolog van, amin mindenképp gondolkoznék, ha újra akarnám írni a művet. Ezeket leszámítva azonban gyakorlatilag ugyanígy írnám meg a darabot, valójában még ma is tetszik - szerintem jól sikerült kifejeznem azt, amit ki akartam.

Egyéb információk

Ehhez a darabhoz Kőrösi Ágnes, volt gimnáziumi osztálytársam rajzolt címlapot. Ő volt az első, akinek elmondtam a darab valódi koncepcióját (még Emszt András se tudta), és a darab által kiváltott hatások, illetve a koncepció alapján rajzolta meg a fent látható képet (sajnos kicsinyítenem kellett). Ez a második ilyen címlapom, az elsőt Racskó Júlia rajzolta a Neuronhoz, amelyet majd szintén be fogok mutatni a sorozat keretében.

.m.m.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.